szemközt egy ismerős sétál
kalapot emel a kirakatnak
amelyben én meg a terasz tükröződünk

nekem nincs kalapom
emlékeim vannak
de le kell másznom a kútba
szűk henger az élet
alján felejtéskavicsok
s ha jól összerázom őket
emlékezem

kaleidoszkóp
mindig másképpen
ugyanaz

(szívemben törött gerincű
búgócsigák
tenyeremben elkopott
kifutópályák melyekből
hamis jóslatok születnek)

föltekerik a ponyvákat
így látszik
amint a naptár rácsai
a lemaradt fecskéket
foglyul ejtik

mert
mindegy a hónap neve
(a név-nélküli tenger is
elér a horizontig )

felhők kovászát dagasztja szél

(valahol leszedik a ruhákat
s a madarakká változott csipeszek
elrepülnek egy asszony mosolyába
messze)

esik
morsecseppek
S.O.S

süllyed a nyár

s mint el nem küldött
szerelmes leveleket
hártyás szárnyait
kitinje alá hajtogatja
egy elkésett bogár